Nem fertőződhetnek meg az új koronavírussal négylábú kedvenceink, ugyanakkor közvetve elősegíthetik a vírus emberek közötti terjedést.
Az állatbarátoknak jó hír, hogy a kutyák és a macskák nem kaphatják el a koronavírus-fertőzést. Így ők biztonságban vannak. Dr. Lázár Attila állatorvos elmondta, ezek a vírusok többségében szigorúan gazda- és fajspecifikusak, csak azokban a fajokban tudnak szaporodni, amelyekre adaptálódtak. Ez a vírus jelenleg emberre adaptálódott, így nem adható át se kutyának, se macskának. Nagyon fontos tudni, hogy négylábú kedvenceinket meg sem betegíti, tehát esetükben ez a vírus nem tudott még igazán megtelepedni és szaporodni. Ennek ellenére passzív ragályfogó „eszközként” szerepet játszhatnak annak terjesztésében.
- Jelenlegi információk szerint normál körülmények között a vírus három-négy napig életképes tud maradni különböző felületeken, vagyis kutyánk és macskánk szőrén, nyálkahártyáján is. A lényeg, hogy ehhez mindenképp az kell, hogy fertőzött emberrel találkozzon kis kedvencünk. Amennyiben a fertőzött személy a kezébe tüsszent, majd megsimogatja a kutyánkat, vagy macskánkat, ezek a vírusok rátapadhatnak a bőrére, vagy szőrére. Ezt követően, ha betesszük kedvencünket az autónkba, a kocsi kárpitjára, majd az otthonunkban lévő bútorzatra, vagy bármilyen más tárgyra kerülhetnek ezek a vírusok. Idő kérdése csak, hogy mikor jut közvetlen összefüggésbe az emberrel és utána már szaporodhat is a szervezetében. A passzív átvitelnek sajnos megvan a lehetősége, viszont szerencse, hogy a vírus rövid ideig életképes – tette hozzá a szakember.
Dr. Lázár Attila azt tanácsolja, hogy egyedül sétáltassuk kedvenceinket és más kutyáktól távol. Ez azért fontos, mert hiába tarjuk mi be a javasolt távolságot, ha a kutyákat összeengedjük és valamelyik gazdája koronavírussal fertőzött, aki összetüsszögte négylábúját, az olyan, mintha semmit nem tettünk volna. - Ezért nagyon fontos, hogy idegenekkel ne sétáljunk, ne engedjük megsimogatni kutyusunkat, lehetőleg a játékaihoz és egyéb eszközeihez se érjen idegen. Fokozottan figyeljünk higiéniájukra, azaz sétáltatás után töröljük át alaposan a tappancsaikat, illetve fertőtlenítő kendővel a szőrüket, majd fürdessük meg őket.